Érett teljesítményt nyújtanak

Oszd meg a bejegyzést!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Tavaly berobbantak, idén pedig egyértelműen megérkeztek a Mercarius Országos Rally1 Bajnokság élmezőnyébe. Csomós Miklós és Nagy Attila a szezonnyitó abaúji futamon második, a Q8 Oils Ózd-Eger Rallyn pedig harmadiként zárt. Egy olyan mezőnyben, ahol két világbajnok mellett neves hazai versenyzőtársak és feltörekvő fiatalok is tülekednek a jó helyezésekért.

Elég csak az utolsó viadal szakaszeredményeire rápillantani. Csomósék érett és tudatos autózással teljesítették a hegyháti, másnap pedig az Eger könyéki gyorsokat is. A gyorsaságit ugyan nem nyertek, de folyamatosan ott voltak az elején, ami verseny végére kifizetődött. Ráadásul ezzel a technikával vizes körülmények között először versenyeztek, ami óvatosságra intette őket.

  • Nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen szinten együtt tudtunk menni az elejével – értékelt az idei esztendő második versenye után Csomós Miklós. – A végső helyezés mellett a Power Stage-en is szereztünk négy pontot, ami szintén rendkívül pozitív, úgyhogy eddig valóban nagyon mosolygós számunkra ez az esztendő. Nekem nagyon sokat jelent, hogy ilyen neves, külföldi ralisok között szerepelhetek, a fejlődésem szempontjából talán nem is lehet lemérni, hogy ez mennyire fontos. Ostberg és Kopeczky, valamint az első hétvégén ugyancsak nálunk versenyzett Gryazin is pokolian gyors, nagyon sokat tanulhatok tőlük. Az is igaz, hogy így sokkal nehezebb dolgunk lesz a bajnokságban, de aki ilyen vetélytársak mellett jól teljesít, annak az értéke is jóval nagyobb. Ez nem kérdés.

Csomós Miklós jó alapot teremtett magának arra, hogy eredményesen szerepeljen a 2021-es, Mercarius Országos Rally1 Bajnokságban. Az R5-ös Skoda Fabiával száraz körülmények között már jó barátságban van, az esős versenyzés terén viszont még bőven van mit fejlődnie.

  • A változó időjáráshoz még gyorsabban kell alkalmazkodnom, és a csúszós, nedves úton talán még a kellő bátorság is hiányzik – vallotta be önkritikusan Csomós Miklós. –  Ez talán abból is fakad, hogy észszerűtlenül nem fogok kockáztatni. A csapattal is megbeszéltük, és Bútor Robi is azt tanácsolta, hogy a lendület ellenére visszább az agarakkal. Egy kiesés, vagy egy bukás ugyanis a bajnokság szempontjából akár végzetes is lehet, ezt pedig nem szeretnénk kockáztatni. Biztos, hogy van még az autóban, de a mi esetünkben egy jó, gyors tempó sokkal többet ér, mintha veszélyesen versenyeznénk. Bízom benne, hogy a Salgó Rallyn folytatni tudjuk az eddigi jó szériánkat. Nagyszerű pályák, vérbeli ralis gyorsaságik várnak ránk. Az emlékeink is jók, hiszen tavaly itt állhattunk fel először a pódiumra. Lassan ezt már elvárásként támasztjuk magunk felé, ugyanakkor egy ilyen mezőnyben ezt soha nem lehet kijelenteni.

Még több bejegyzés

Fordulhatna a széljárás

Bosszantó. Balszerencsés. Feledhető. Hosszan lehetne sorolni az ilyen és ehhez hasonló jelzőket Velenczei Ádám tavalyi bajnoki szereplésével kapcsolatban. Semmi, de

Tovább »