Nyíregyháza Rally - 2021

Köszöntő

Kedves Sportbarátok!

Városunk életébe az utóbbi években új színt hoztak az őszi rally bajnokságok. Ezek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy három éve már a magyarországi ERC futamoknak is a házigazdái lehetünk. Nyíregyháza egy erős, dinamikusan fejlődő nagyváros, minden adott egy ilyen nagyszabású verseny profi megrendezéséhez. Ezért is tekintettünk nagy várakozással 2018-ban az I. Nyíregyháza Rally elé, amely a versenyzők, a szervezők, és a nyíregyháziak szerint is remekül sikerült. 

Az elmúlt évek sikeres szervezése és rendezése ékes bizonyítéka annak, milyen jó és hatékony együttműködés alakult ki az önkormányzat, a szövetség és a promóter között. S a partneri támogatásunkra a továbbiakban is számíthatnak, hiszen az a célunk, hogy az elkövetkező években is számos nemzetközi sporteseménynek adhasson otthont Nyíregyháza. A Rally Hungary megrendezése pedig turisztikai, gazdasági szempontból is nagy jelentőséggel bír nem csak a megyeszékhely, de az egész régió számára.

Igaz, hogy 2020-ban a világjárvány teljesen felülírta a mindennapjainkat –, de a szigorú járványügyi előírások és szabályok betartása sem befolyásolta a versenyzők elkötelezettségét az autósport iránt, és a szervezők szakmaiságát. 

Az idei már a negyedik alkalom, hogy egy nem mindennapi sportesemény központja lehet Nyíregyháza. Ebben az évben szerencsére már nem olyan szigorúak a járványügyi előírások, és külön színfoltot jelent az is, hogy az ERC-futammal párhuzamosan zajlik a 4. Nyíregyháza Rally országos bajnokság, így nálunk dőlhet el melyik páros nyeri el a magyar bajnoki címet.

Biztos vagyok benne, hogy a látványos pénteki rajtceremónia, és az izgalmas vasárnapi belvárosi gyorsasági szakasz is igazi élményt nyújt majd a rally rajongóknak, a szuperspeciál és a zempléni etapok mellett. 

A szervezőknek sok sikert, a versenyzőknek jó eredményeket és lelkes közönséget, a sportbarátoknak feledhetetlen élményeket kívánok az október 22-24. között nyíregyházi központtal megrendezett Rally Európa-bajnokság, és az Országos Rally Bajnokság futamain!

Érezzék jól magukat Nyíregyházán! 

Dr. Kovács Ferenc

Nyíregyháza MJV polgármestere




Tisztelt Versenyzők, Autósport Rajongók, Kedves Olvasó! 

A hagyományt folytatva, immáron harmadszor, egy Európai színvonalú, nemzetközi rally versenynek lehetünk részesei, itt Nyíregyházán és környékén. 

Az elmúlt évek közös munkája a garancia arra, hogy a rendezvény a legmagasabb versenyzői, szurkolói elvárásoknak is megfelelnek, és idén az előző éveket felülmúlva még érdekesebb versenyt láthatunk.

A magyar ralisport erősebb mint valaha, még a pandémia okozta nehézségek sem tudták megállítani a fejlődést. Az idei évben is nehéz, de nagy lelkesedéssel végzett munka kellett a követelmények biztosításához, hiszen a vírushelyzet még mindig jelen van. A verseny szervezésének kezdete óta azt tartottuk elsődleges feladatnak, hogy a III. Rally Hungary megvalósuljon és büszkén mondhatom: sikerrel jártunk. Ezért köszönet jár a szervezőknek, a támogatóknak, a települések vezetőinek és mindenkinek, aki csak egy apró segítséget is nyújtott a ma már látható eredményhez.

Ezúton is külön köszönetet mondok dr. Szabó Tünde Sporttért felelős államtitkár asszonynak, valamint Nyíregyháza polgármesterének mert nélkülük nem valósulhatna meg a rendezvény. 

A kijelölt speciál szakaszok, a városi gyorsasági, a máriapócsi szuperspeciál garantálják, hogy nem maradnak el az emlékezetes pillanatok, a versenyzői bravúrok. Látványos, másodpercekért folyó sportszerű küzdelemben fog kialakulni a 2021.-évi Mercarius Országos Rally1 Bajnokság végeredménye, már ez a tény is izgalmassá teszik a kijelölt pályákat.

Sok szeretettel várjuk a rajongókat a III. Rally Hungary, valamint IV. Nyíregyháza Rally helyszíneire és javaslom, hogy a verseny mellett látogassák meg Nyíregyháza és a környék megújult épületeit, látnivalóit. élvezzék a vendéglátók szeretetét. 

Oláh Gyárfás
elnök
Magyar Nemzeti Autósport Szövetség

Tisztelt Szurkolók, Kedves Versenyzők!

Hónapok óta számoljuk a napokat, de most már nem kell tovább vágni a centit. Eljött az a verseny, amely egyet jelent a magyar ralisport ünnepével. Most már harmadik éve. Vélhetően nem csak mi – rendezők – vagyunk így ezzel, hanem a futam résztvevői is. Az érdeklődés ugyanis pontosan akkora, mint egy évvel korábban, aminek szintén nagyon örülünk. A Rally Hungary reményeink szerint a jövőben is megingathatatlan lesz az ERC versenynaptárában, hiszen a nyíregyházi versenyközpont, a Rabócsiring, valamint a technikás zempléni gyorsasági szakaszok minden szempontból megállják a helyüket az Eb-programjában. 

Ami pedig a sportszakmát illeti: nehéz lenne jobb, érdekesebb forgatókönyvet alkotni a jelenlegi helyzetnél. Az ERC-ben és a Rally1-ben sem dőlt még el a bajnoki cím sorsa, és a magyar bajnokság több kategóriájában hasonló a helyzet. 

Ebből kiindulva óriási csatára, tizedekre menő küzdelemre lehet számítani ezen a hétvégén. 

Ünneplünk. Ezen a hétvégén az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezünk, Zemplénben pedig a szüreti feladatok töltik meg a helyiek mindennapjait. Az ERC és az ORB, a Historic és a Rally3 mezőnye pedig igyekszik egy kicsit magára irányítani a figyelmet. Természetesen csak és kizárólag pozitív szempontból. 

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy újra elérkezzen ez a várva várt futam. Legyen szó anyagi támogatásról, a kétkezi munkáról vagy erkölcsi segítségről. Bízom benne, hogy tartalmasan, sikeresen, és eredményesen telik majd ez a néhány nap Nyíregyházán és a Zemplénben, a szurkolók emlékezetében pedig újra nagyszerű eseményként marad meg a Rally Hungary. 3, 2, 1, Start!

Sportbaráti üdvözlettel:
Adamovits Márk, a rendezőbizottság vezetője.

Versenykiírás

Az alábbi linken elérheted a teljes versenykiírást!

Nyíregyháza Rally 2021

RALlY HUNGARY 2021

Hírek

Program

Nyíregyháza Rally 2021

2021. október 21., csütörtök

07:00 – 09:00 – Adminisztratív átvétel, Nyíregyháza Atlétikai Centrum

2021 október 22., péntek

08:00 – 13:00 Technikai átvétel, Nyíregyháza Platán Autóház
14:45 -QS Kvalifikációs szakasz – Napkor
19:03 – SS1, Rabócsiring

2021 október 23., szombat

9:08 – SS2, Újhuta
9:46 – SS3, Füzér – Abaújvári elágazás/1
11:09 – SS4, Mád – Disznókő/1
14:17 – SS5, Újhuta/2
14:44 – SS6, Füzér – Abaújvári elágazás/2
16:18 – SS7, Mád – Disznókő/2

2021 október 24., vasárnap

8:28 – SS8, Erdőbénye/1
9:26 – SS9, Fony/1
11:14 – SS10, Nyíregyháza Belváros
13:30 – SS11, Erdőbénye/2
14:28 – SS12, Fony/2
16:21 – SS13, Erdőbénye/3
17:19 – SS14, Fony/3
19:04 – Céldobogó, Nyíregyháza Fő tér

Hirdetőtábla

Partnereink

Keletautósport

Térképek

Nyíregyháza Rally 2021