Ózd-Eger rally - 2021

Köszöntő

Kedves szurkolók, tisztelt versenyzők és csapattársak!

A mostani helyzet egy különleges, eddig talán soha nem tapasztalt akadályt görgetett sokunk elé, hiszen az elmúlt esztendőben hasonlóan a rally sporthoz, jókora kanyarokat és előre nem várt, megoldandó feladatokat, torlaszokat fektetett elénk a sors, ezért kissé lelassulva, enyhén be kellett húzni a féket. 

Ennek foganatjaként, most pihentebben, átgondolva, és új reményekkel álhatunk fel a rajthoz, hogy aztán a győztes pillanatban, a célban azt tudjuk mondani, hogy megérte az a pár hónapnyi küzdelem, és kitartás, amit a hátunk mögött tudva, többünket eljuttathat a célegyenesbe.

A tavalyi évben sajnos városunk kimaradt a rally bajnokságból, viszont most itt köszönthetjük a Q8 Oils Ózd-Eger Rally mezőnyét. Azt a mezőnyt, melynek tagjai elhivatott és elismert versenyzők, akik többször bizonyították, hogy helyük van ebben a sportágban. Hihetetlen autó csodák, vezetéstechnika, és fegyelem jellemzi a csapatok munkáját, mely elengedhetetlen feltétele egy-egy futam teljesítéséhez.

Köszöntsék hát velem együtt városunkban az idei ORB, ORC, Rallye2, Rallye3 és Historic versenyzőit, szurkoljunk nekik minél többen, és biztassuk őket a sportban elért munkájukért.

Kellemes kikapcsolódást a drukkereknek, a versenyzőknek pedig eredményes és balesetmentes kilométereket kívánok.

Mindenkinek jó szórakozást!

– Janiczak Dávid
Ózd város polgármestere




Tisztelt Olvasó! Kedves Rajongó!

A tavaly márciusban kialakult vírushelyzet miatt Egerben is különleges, s nem túlzás, ijesztő helyzettel kellett szembesültünk. Ami korábban természetes és nyilvánvaló volt, az egy csapásra megkérdőjelezhetővé vált. Az eltelt időszakban eltervezett, megszervezett programok sora maradt el, s kapcsolatos elképzeléseink szertefoszlottak. 

Nos, a veszély azóta sem múlt el, talán csak csökkent, azonban már újra tervezhetünk. 

Az újraindulás időszakában, Eger Önkormányzata kiemelten fontosnak tartja, hogy e megváltozott helyzetben, egy részben korlátozott idegenforgalmi szezonban, a hatályos járványvédelmi jogszabályok betartása mellett, tartalmas, élményekkel teli kikapcsolódást nyújthasson a város az egrieknek és az ide látogató turistáknak egyaránt. Kétség kívül mindannyian, egy emberként vártuk már a jó időt és a ’szabadságot’, azt, hogy a szabadtéri rendezvények megvalósulhassanak, a Dobó tér pedig élettel teljen meg.

A méltán töretlen népszerűségű, nagyszabású sportrendezvény idén nem maradhat el! Újra átélhetjük, hogy a sportág szerelmesei és a lelkes érdeklődők szinte egyszerre veszik a levegőt az elsuhanó járművek láttán, jómagam pedig újra inthetem a zászlót.

A bükki, kanyargós utak „leküzdése” után arra biztatom Önöket, vegyenek részt egy történelmi időutazáson Egerben, ismerjék meg értékeinket, sétáljanak a megújult belvárosban, másszák meg az egri várat, csodálják meg a panorámát, kóstolják meg díjazott egri borainkat, töltődjenek fel a Török Fürdőben és az egri vendéglátóhelyeken! 

– Mirkóczki Ádám
Eger Megyei Jogú Város Polgármestere

Versenykiírás

Ózd-Eger Rally 2021

Az alábbi linken elérheted a teljes versenykiírást!

Hírek

Módosult az időterv

A korábban kiadott időtervhez képest változás történt a Q8 Oils Ózd-Eger Rally programjában. A szombati napon a körgyorsasági nem Sajómercséig, hanem Borsodbóta településtábláig tart, mindenkinek

Tovább olvasom »

A lehető legtöbb pontért

A szezonnyitón az utolsó szakaszon beestek, így minuszolással kezdték az idei bajnokságot a Gulf Racing Hungary versenyzői. Velenczei Ádámnak és újdonsült navigátorának, Igor Bacigálnak nem

Tovább olvasom »

Program

Ózd-Eger Rally 2021

Rally1, ORC

2021. május 13. (csütörtök):
Adminisztratív átvétel, itiner és GPS kiadása
08.00-18.00 – Versenyiroda
Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, 3600 Ózd, Gyár út 1.

2021. május 14. (péntek):
Technikai átvétel
10.30-15.30 – Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, 3600 Ózd, Gyár út 1.
17.35, GY0 – Prológ, Ózd, Városi Stadion

2021. május 15. (szombat):
Gyorsasági szakaszok
7.58, GY1 – Sáta – Kiskapudi tető/1
8.16, GY2 – Királdi Kör – Borsodbóta/1
11.24, GY3 – Sáta – Kiskapudi tető/2
11.42, GY4 – Királdi Kör – Borsodbóta/2
14.50, GY5 – Sáta – Kiskapudi tető/3
15.08, GY6 – Királdi Kör – Borsodbóta/3
2021. május 16. (vasárnap):
9.38, GY7 – Bátor- Pétervásárai elágazás/1
10.11, GY8 – Sirok – Egerbakta/1
10.49, GY9 – Szarvaskő – Egerbocs/1
13.17, GY10 – Bátor- Pétervásárai elágazás/2
13.50, GY11 – Sirok – Egerbakta/2
14.28, GY12 – Szarvaskő – Egerbocs/2
16.56, GY13 – Bátor- Pétervásárai elágazás/3
17.29, GY14 – Sirok – Egerbakta/3

18.09, Ünnepélyes díjkiosztó – Eger, Hotel Allure

Historic
2021. május 13. (csütörtök):
Adminisztratív átvétel, itiner és GPS kiadása
08.00-18.00 – Versenyiroda
Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, 3600 Ózd, Gyár út 1.

2021. május 14. (péntek):
Technikai átvétel
10.30-15.30 – Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, 3600 Ózd, Gyár út 1.
17.05, GY0 – Prológ, Ózd, Városi Stadion

2021. május 15. (szombat):
Gyorsasági szakaszok
9.28, GY1 – Sáta – Kiskapudi tető/1
9.46, GY2 – Királdi Kör – Borsodbóta/1
12.54, GY3 – Sáta – Kiskapudi tető/2
13.12, GY4 – Királdi Kör – Borsodbóta/2
16.20, GY5 – Sáta – Kiskapudi tető/3
16.38, GY6 – Királdi Kör – Borsodbóta/3

2021. május 16. (vasárnap):
11.08, GY7 – Bátor- Pétervásárai elágazás/1
11.41, GY8 – Sirok – Egerbakta/1
12.19, GY9 – Szarvaskő – Egerbocs/1
14.47, GY10 – Bátor- Pétervásárai elágazás/2
15.20, GY11 – Sirok – Egerbakta/2
15.58, GY12 – Szarvaskő – Egerbocs/2
18.26, GY13 – Bátor- Pétervásárai elágazás/3 
18.59, GY14 – Sirok – Egerbakta/3
19.39, Ünnepélyes díjkiosztó – Eger, Hotel Allure

Rally2

2021. május 13. (csütörtök):
Adminisztratív átvétel, itiner és GPS kiadása
08.00-18.00 – Versenyiroda
Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, 3600 Ózd, Gyár út 1.

2021. május 14. (péntek):
Technikai átvétel
10.30-15.30 – Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, 3600 Ózd, Gyár út 1.
15.05, GY0 – Prológ, Ózd, Városi Stadion

2021. május 15. (szombat):
Gyorsasági szakaszok
10.08, GY1 – Sáta – Kiskapudi tető/1
10.26, GY2 – Királdi Kör – Borsodbóta/1
13.34, GY3 – Sáta – Kiskapudi tető/2
13.52, GY4 – Királdi Kör – Borsodbóta/2
17.00, GY5 – Sáta – Kiskapudi tető/3
17.18, GY6 – Királdi Kör – Borsodbóta/3
Kb. 19.00, Díjkiosztó ünnepség, Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, Ózd.

Rallye3

2021. május 15. (szombat):
Adminisztratív átvétel, itiner és GPS kiadása
08.00-12.00 – Versenyiroda
Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, 3600 Ózd, Gyár út 1.

Technikai átvétel
08.30-12.30 – Tomi Service, 3600 Ózd, Bolyki Fő út 64.

2021. május 16. (vasárnap):
Gyorsasági szakaszok
8.18, GY1 – Bátor- Pétervásárai elágazás/1
8.56, GY2 – Sirok – Egerbakta/1
12.09, GY3 – Bátor- Pétervásárai elágazás/2
12.42, GY4 – Sirok – Egerbakta/2
15.35, GY5 – Bátor- Pétervásárai elágazás/3
16.08, GY8 – Sirok – Egerbakta/3
16.48, Ünnepélyes díjkiosztó – Eger, Dobó tér

Hirdetőtábla

Térképek

Ózd-Eger Rally 2021

Partnereink

Keletautósport